Élmények, tapasztalatok

Nekünk írták…és mi boldogan olvastuk!:)

Kedves Barbi néni!

Olaszországi vakációnk során nagy meglepetést okozott nekünk Adél egy ebéd végén. Akkor már több napja laktunk a szállodában és Mi, azaz a felnőttek leginkább angolul kommunikáltunk a személyzettel. Az étkezések végén mindig többféle desszert közül választhattunk, amit rendszerint én rendeltem meg a gyerek részére, ám ezen a napon másképp volt.
Az akkor 3,5 éves kislányunk mielőtt még bármit is mondhattam volna a kezével megfogott minket, hogy…”Anya majd Én!!!” … majd a pincér bácsi felé fordult és jól érthetően annyit mondott, hogy “strawberry and vanilla ice cream” . Az eredmény nem maradt el: a hatalmas gyümölcsös fagyis kehely mellé egy szalvéta rózsát is kapott!
Soha nem gondoltam volna, hogy két év közös játék után egy idegen országban ilyen bátran próbálkozik majd a gyerek használni a Helen Doronban tanultakat.

Köszönjük!

Adél anyu

 

Két éves lett a kisfiam! Szinte hihetetlen, hiszen mintha most született volna, és már a második tanévet járjuk a Helen Doron nyelviskolában. Természetesen az unokatesót is meggyőztük, hogy érdemes járnia, ő most egy éves és az első évfolyamon tanul. A meggyőzés nem rábeszéléssel történt, a szülei egyszerűen látták, hogy Domonkos úgy szólal meg angolul, mint ahogyan beszélni tanul; látták, hogy bár még nem tudta kimondani a szavakat, de képen megmutatta az állatokat, virágokat, ha kérdeztük. És ugye ennek az érvnek nem lehetett ellenállni, merthogy minden kételkedést legyőzött a füllel hallható, szemmel látható bizonyíték: a módszer működik. Idén november végén az unokatesóhoz, Viktóriához mentünk, hogy megköszöntsük névnapján. Az ajándékok kicsomagolása után a két gyerkőc játszani kezdett. Viki ajándékai között természetesen angol képeskönyv is volt. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Domonkos kezdi oktatni az unokahugit mindarra, amit ő már tud. Sőt, a nagymamának is végre kellett hajtani az utasításokat. Run, stop, jump, dance, up, down, wave..stb. Neki persze kicsit súgtunk, nehogy kikapjon a szigorú tanár bácsitól, aki persze minden tévedést rögtön észrevett. Viktória az alig egy évével emelgette a karjait (up), integetett (wave). Majd a képeskönyvből folytatódott a kikérdezés. Néhol még én is meglepődtem, hogy felismeri a szavak alapján a képeket. A nagyszülők is rácsodálkoztak a jelenetre, ezt azért ők sem gondolták…

Magamban örülök, hogy soha nem engedtem a meggyőzni magam arról, hogy a tanuláshoz még túl kicsi (9 hónaposan kezdtük angolra járni). Mindig hittem abban, hogy a gyermek élete első éveiben szippantja magába a legtöbbet a külvilágból. Megtanul járni, enni, beszélni, miért pont egy idegen nyelv lenne a kivétel ez alól. Sőt, neki ez már nem is lesz soha idegen nyelv.

Egyszóval mi továbbra is feltételek nélkül hiszünk a gyermekeinkben, hogy mindenre képesek; még annál is többre, mint ahogyan azt mi gondoljuk.”

Szentes Krisztina és Harmat Alíz